Levendulaszüret Kőröshegyen

14
Hirdetés

2020-as év sem múlhat el a Kőröshegyi levendulaszüret nélkül, főleg úgy, hogy tiszteletünket ne tegyük. Így alig vártuk, hogy vége legyen a Koronavírus okozta karantén helyzetnek és útnak indulhassunk végre a Balaton felé. Ha már Balaton, akkor a levendulaszüretet sem hagyhattuk ki. Így házassági évfordulónkat  ünnepelve utunk a Kristinus Borbirtokon tett látogatásunk után természetesen a Kőröshegyi völgyhíd felé vezetett, melynek lábánál letérve az autópályáról, már messzíről csodálhattuk a lilába borult táblamezőt. Izgatottak voltunk, hogy még 17.00 óra előtt odaérjünk, és még jópár kosarat, zacskót megtölthessünk a szebbnél szebb levendulákkal, és néhány új fotóval bővítsük repertoárunkat.

Most már évről évre hagyománnyá vált, hogy útba ejtjük Kőröshegyet minimum két alkalommal, tavasszal a tulipánok virágzása idején és nyáron a levendulaszüret alkalmával.

Idén a tulipánokat speciális körülmények között csodálhattuk meg, itt is köszönjük a remek kezdeményezést, hogy a karatnén ideje alatt Húsvétkor otthonunkba érkezhettek a színpompás tulipánok a birtoktulajdonosok és futárszolgálat jóvoltából.


Mostani látogatásunk is a megszokott módon zajlott, bár az idő rövidsége miatt kifejezetten a szüretre koncentrálódott, csak pár fotót tudtunk készíteni a mindig megújuló fotópontokon. Még idén tervezünk egy következő látogatást, hogy akkor még jobban körbejárhassuk a levendulamezőt és környékét. Aki teheti és a közelben jár, továbbra is csak ajánlani tudjuk, álljon meg egy kis időre, mert garantáltan nem csalódik a látványban, levendulákon túl, az elénk táruló panorámában.

Érdemes figyelni weboldalukat, facebook oldalukat, mert számos programot kínálnak a szüret alkalmával, tematikus napokat szerveznek: Jóga és hangfürdő a levendulamezőn, Jazz a levendulásban, csak hogy párat említsünk. 

 

 

Megosztás