Ismerd meg hazádat, kirándulj Zalában

84
Hirdetés

Keszthelytől majd 20 km-re található egy buddhista zarándokhely, Közép-Európa legnagyobb Sztupája, melyet két szerzetes őriz. Vadregényes erdei út vezet fel egészen a templomig. De akár lentebb is parkolhatunk és egy kiépített túraútvonalon sétálhatunk fel a nevezetességig. Egy rét közepén tárul elénk ez a misztikus hely, melyet imazászlók lengnek körül, mantra zene szól, és füstölők különleges illata vesz körül.

Szomszédságába imaházat is építettek, mely buddhista szerzetesek zarándokhelye.

Illetve két kis ajándkékbolt is helyet kapott, ahol apróbb ereklyéket, csilingelőket, szélcsengőket, hűtőmágneseket, karkötőket, köveket is vásárolhatunk.

A réten túránk végén akár egy kis piknikezésre is lehetőség van a Sztupa lábánál megpihenve.

Ha kora tavaszra időzítjük kirándulásunkat, igazán egyedi látvány, tárulhat elénk. Lenyűgöző hóvirágtelepek, sőt mezők bújnak meg az erdei út mellett, ami felvezet egészen a Sztupáig.. Miután a hóvirágokat védetté nyilvánították, így már csak a puszta látványában gyönyörködhetünk és fényképen örökíthetjük meg.

 

www.travelmagazin.hu #stupa #zalaszántó

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

 

www.travelmagazin.hu #zalaszántó #stupa

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

 

www.travelmagazin.hu #stupa #zalaszántó

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

 

www.travelmagazin.hu #stupa #zalaszántó #budha

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

 

www.travelmagazin.hu #zalaszántó#stupa

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

 

www.travelmagazin.hu#zalaszántó #imaház

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

 

www.travelmagazin.hu #zalaszántó#stupa #pihenő#imahely

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

 

www.travelmagazin.hu #stupa #zalaszántó

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

 

www.travelmagazin.hu #zalaszántó #stupa #hóvirágmező

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

 

www.travelmagazin.hu #hóvirágmező #stupa #zalaszántó

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

 

www.travelmagazin.hu #zalaszántó #stupa #hóvirágmező

Travel Magazin (@magazintravel) által megosztott bejegyzés,

Hirdetés
Megosztás