Dumaszínház – Sütibár

171
Hirdetés

Gyerekprogramok széles palettájából válogathatunk napjainkban. Színesebbnél színesebb műsorokkal gazdagíthatjuk gyermekeink élménytárát.

A nagy nyári kirándulások, vízparti kikapcsolódások után az őszi, téli időszakban a zárt helyi programoké a főszerep. Ezek közül szeretnék megosztani az ide látogatókkal egy számunkra érdekes és nem minden napi programot. Helyszín: Dumaszínház, ami úgy gondolom, sokak számára ismerős. Tehetnénk fel a kérdést, miért is lehet érdekes egy stand up helyszín a gyerekek körében. Jogos, ellenben olyan programokkal is várják az ide látogatókat, amik kifejezetten gyerekek számára nyújtanak
felejthetetlen élményt kötetlen, interaktív formában.

Egy ilyen például a Sütibár produkció. Az előadás előtt és alatt lehetőség van mindenkinek, sütikét-üditőt fogyasztani.

Maga a produkció több mese egyvelegét eleveníti meg Óz, a csodák csodája nagy varázslójának közreműködésével. A mesék világába röpít bennünket, mint például a Brémai muzsikusok, Péter és a farkas, Herkules, Aladin, Jázmin hercegnő, és természetesen a “gonosz figurája” sem maradhat ki a történetből, a mindenki számára jól ismert asszony, Szörnyella de Frász személyében, aki sokszor nem csak a kicsiket, hanem az apukákat is igyekszik bevonni, és felvinni a színpadra, akik először kicsit vonakodnak, aztán engednek a csábításnak 🙂 mind e közben a gyerekek és anyukák jól szórakoznak.

www.travelmagazin.hu

Travel Magazin (@magazintravel) által közzétett fénykép,

www.travelmagazin.hu

Travel Magazin (@magazintravel) által közzétett fénykép,

www.travelmagazin.hu

Travel Magazin (@magazintravel) által közzétett fénykép,

www.travelmagazin.hu

Travel Magazin (@magazintravel) által közzétett fénykép,

www.travelmagazin.hu

Travel Magazin (@magazintravel) által közzétett fénykép,

Megosztás