Balatonalmádi – Budatava Strand

847
Hirdetés

Balatonalmádi két stranddal büszkélkedhet, az egyik a Budatava, a helyiek szavaival élve, a “kis strand”, míg a másik a Wesselényi, vagyis a “nagy strand”. Az előbbi, méretéből is adódóan kisebb és barátságosabb, ezt a strandot inkább az idősebb, illetve kisgyermekes korosztály preferálja.
Mind gépkocsival, mind kerékpárral érkezőknek közvetlen a strand parkolójában a parkolás ingyenes.
Itt nincs akkora nyüzsi főszezonban sem, igaz nincs akkora feltöltött homokos partszakasza mint a Wesselényi Strandnak, ugyanakkor a strand méretéhez képest van egy óriási fa játszótere homokozóval, játszótoronnyal, csúszdával, hintával, mászókával. Illetve a sportolni vágyók számára kiépített strandröplabda pályával. Lehetőség van vizi bicikli és vitorlás bérlésére is.

Illetve itt található a balatoni top 10-ből híres Jóbarátok Halsütöde. A Balaton egyik legrégebbi halsütödéje, sült keszegtől kezdve, a fogas a pisztráng, balatoni halászlé sem maradhat le az étlapról. A sütöde további előnye, hogy két oldalról is megközelíthető, egy felől, aki a strand területén éhezik meg, térhet be egy finom falatra, míg aki csak egy kis sétát tesz a Balaton partján, kívülről is beülhet, megpihenhet és fogyaszthat egy finom fogást, akarom mondani fogast 🙂

www.travelmagazin.hu

Travel Magazin (@magazintravel) által közzétett fénykép,

Megosztás